Megosztás:

Iszik és/vagy vezet? – megengedett alkoholszintek az EU tagállamaiban

2011. május 25.

Nem minden uniós országban veszik még olyan komolyan a vezetés közben megengedett alkoholszint szabályozását, mint hazánkban. Vannak, ahol egy-két sör még belefér, és olyan államok is, ahol más szabály vonatkozik a kezdő vagy a hivatásos sofőrökre. A közelgő nyári szabadságok miatt összefoglaljuk, melyik országban mi a megengedett.

Az Európai unióban napjainkban még nem létezik egységes, a tagállamokra nézve kötelezően meghatározott véralkoholszint (BAC) és légalkoholérték. Az Európai Bizottság 2001-ben javasolta a tagállamoknak, hogy saját jogrendjükben az engedélyezett véralkoholértéket általánosságban 0,5 g/l-ben maximalizálják, míg a tapasztalatlan járművezetőknek és a nehéz-tehergépjárművek vezetői esetében legfeljebb 0,2 g/l legyen a BAC érték. Ennél többet egyébként az Európai Bizottság jelenleg nem is tehet, hiszen az érintett kérdéskör nem a közösségi, hanem a nemzeti jog hatáskörébe tartozik.

Az elmúlt két-három évtized tapasztalatai egyértelműen azt mutatják, hogy az ittas járművezetés szabályozása Európa-szerte szigorodik. Míg korábban a korábbi EU tagállamokban alapvetően 0,8 g/l, ill. 0,5 g/l volt az engedélyezett véralkoholszint felső határa, addig mára a „Lajtán túli” országokban is csökkentek az értékek.

Napjainkban már csak két tagállam alkalmazza a 0,8 g/l BAC értéket (Egyesült Királyság és Málta), de nem kizárt, hogy jövőre e területen Málta egyedül marad. Ennek oka, hogy már ismertek azok az előrehaladott parlamenti munkálatok, mely eredményeként várhatóan 2011. végéig az Egyesült Királyságban is bevezetik a 0,5 g/l felső értéket az ittas vezetés vonatkozásában.

Jelenleg az uniós tagállamok többségében az általánosságban, azaz a járművezetők széles körében alkalmazott BAC limit 0,5 g/l, ettől eltérően négy tagállam a 0,2 g/l értéket, Litvánia a 0,4 g/l-t, míg további négy ország a „zéró toleranciát” alkalmazza. (Megjegyzésre szorul, hogy a zéró tolerancia, azaz 0,0 g/l a szankcionálási, ill. ítélkezési gyakorlatban a 0,2 g/l BAC értéknek felel meg - a számítási hibahatárok és egyéb tényezők miatt)

Az általánosan meghatározott értékektől eltérően – az Európai Bizottság ajánlásával összhangban - számos tagállamban alacsonyabb BAC limiteket írnak elő a kezdő vezetőkre, valamint a „hivatásos” járművezetőkre. Ausztria például az általánosan alkalmazandó 0,5 g/l BAC értékkel szemben a kezdő vezetők és a hivatásos sofőrök vonatkozásában 0,1 g/l-ben maximálta az ittassági értéket, míg Németország ezen is túlmenően egyenesen zéró toleranciát írt elő az érintett személyi körre. Az egyes uniós tagállamok által jelenleg alkalmazott BAC értékeket az alábbi táblázat tartalmazza:

 


Engedélyezett BAC limit (g/l) Általánosan alkalmazott Kezdő vezetők Hivatásos gépjárművezetők
Belgium 0,5 0,5 0,5
Bulgária 0,5 0,5 0,5
Cseh Köztársaság 0,0 0,0 0,0
Dánia 0,5 0,5 0,5
Németország 0,5 0,0 0,0
Észtország 0,2 0,2 0,2
Görögország 0,5 0,2 0,2
Spanyolország 0,5 0,3 0,3
Franciaország 0,5 0,5 0,5(autóbusz vezetők: 0,2)
Írország 0,5 0,2 0,2
Olaszország 0,5 0,2 0,2
Ciprus 0,5 0,5 0,5
Lettország 0,5 0,5 0,5
Litvánia 0,4 0,4 0,4
Luxemburg 0,5 0,2 0,2
Magyarország 0,0 0,0 0,0
Málta 0,8 0,8 0,8
Hollandia 0,5 0,5 0,2
Ausztria 0,5 0,1 0,1
Lengyelország 0,2 0,2 0,2
Portugália 0,5 0,5 0,5
Románia 0,0 0,0 0,0
Szlovénia 0,2 0,0 0,0
Szlovákia 0,0 0,0 0,0
Finnország 0,5 0,5 0,5
Svédország 0,2 0,2 0,2
Egyesült Királyság 0,8 0,8 0,8
(Forrás: ETSC 2011)
Vissza

 

Aktuális híreink

Élelmiszer szállítás 2025

2025. december 22.

A segítség nem ismer ünnepet vagy évszámot, nálunk egész évben úton van. A K&V csapata évek óta támogatja a Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkáját: hónapról hónapra segélyszállítmányokat fuvarozunk Nyírpilisre és Tarnabodra, hogy az élelmiszercsomagok biztosan eljussanak azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Bővebben

K&V cipősdoboz-akció

2025. december 19.

Minden doboz egy mosolyt rejt. Idén is sikerrel zárult a K&V cipősdoboz-akciója: a kollégáink által összeállított temérdek ajándékdobozt eljuttattuk a gyöngyösi Családsegítő Központba, ahol gondoskodnak róla, hogy a csomagok a város rászoruló családjaihoz kerüljenek, szebbé téve kicsik és nagyobbacskák ünnepét.

Bővebben

K&V Debrecen

2025. december 17.

Megnyitottuk új irodánkat Debrecenben, közvetlenül a reptér területén! Ez a bővülés fontos mérföldkő számunkra, hiszen így még gyorsabban, rugalmasabban és személyre szabottabban tudjuk kiszolgálni a kelet-magyarországi régió logisztikai és személyszállítási igényeit.

Bővebben

Mikuláskamion rajzpályázat díjátadó

2025. december 6.

Tegnap lezajlott a 2025-ös K&V Mikuláskamion Rajzpályázat ünnepélyes díjátadója Gyöngyös szívében, az Adventi ünnepség részeként: családias hangulatban, rengeteg mosollyal és meghatódottsággal. A Heves vármegyei általános iskolások idén is fantasztikus, kamionponyvára álmodott alkotásokkal mutatták be a pályázat témáját, miszerint "A Mikulás a K&V segítségével a világ távoli pontjaira is eljut az ajándékaival.”

Bővebben

Megnyertük a CSR Hungary Díjat

2025. december 4.

Óriási öröm és büszkeség számunkra, hogy a K&V elnyerte a CSR Hungary Díjat, A Legjobb CSR megoldás kategóriában!

Bővebben

Elkészült a K&V Kft. 2024-es CSR jelentése

2025. november 29.

Büszkén jelentjük, hogy vállalatunk elkészítette a 2024-es CSR jelentését, amely átfogó képet ad környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) teljesítményünkről. 

Bővebben